Chapter 5.

Sziasztok!

Remélem örültök annak, hogy máris meghoztam a fejezetet!
Kolett, ahogy ígértem, összehoztam egy több szemszögből álló részt! Ha így is tetszik, akkor innentől kezdve megpróbálom így megírni!:)) Jó olvasást.

(Iker szemszög)

Mióta itt van ez a lány, azóta minden megváltozott körülöttem. Próbálom elkerülni, de lássuk be, vannak dolgok, amik lehetetlennek bizonyulnak. Unaijal többször beszélgettem már erről az egészről, persze szerintem ő még mindig úgy gondolja, hogy ez a bizonyos lány, nem más, mint Sara.

-          Tesó, kelj már fel! Mielőtt még elindulna Al, azelőtt oda kéne érned hozzá. Aztán pedig húzz el a gyógyszertárba, kell valami krém a válladra. Gyerünk! Csipkedd magad! –a saját öcsém kirúg a saját ágyból. Kicsivel később kómás fejjel lebaktatok a földszintre, ahol meglátom Unait táskával a vállán és egy zoknival a szájában.

-          Öregem, te mit csinálsz?

-          Kssbn vagyk… - milyen jó is lenne, ha érteném, hogy ez a tökkelütött mit beszél. Fáradtan vonszolom át magam a nappalin, majd öcsém ordítására térek észhez. Kapkodva elkészülök, majd elindulok Alice háza felé.

Látom, hogy Fabionak nem tetszik az, hogy szó nélkül bepattant a kocsimba a lány, de mit sem törődve vele, Ali hangos figyelmeztetésére bevágódom a kocsiba. A vállam iszonyúan lüktet, de megpróbálok nem figyelni erre. Annyira érdekes még számomra az, hogy nem úgy reagál, mint az átlag lányok. Saran is látszott, hogy örül annak, hogy velem lehet, viszont ezt Alin nem látom.

(Fabio szemszög)

Alice már Los Angelesben is tetszett, de mindig finoman elutasított, mikor próbálkoztam nála. És most itt van, velem él egy házban, és nem közelíthetek felé. Lassan, de biztosan elveszítem azt a minimális esélyt is, amit most kaptam az égtől. A Casillas testvérek állandóan a nyakán lógnak, amit Kiscsillag még élvez is. Ismerem már annyira, hogy ha én most elhívnám egy randira, sikítva és haj tépve rohanna ki a szobából. Mégis mikor meglátom beszállni a kapus kocsijába, valami elpattan bennem. Fújtatva rohanok ki, de már csak a távolodó autót sikerül elkapnom. Pedig már kezdtem reménykedni…

(Alice szemszög)

Fabio, Ikert sérült vállánál fogva rántja fel az ágyról, és húz be neki egy hatalmasat. A focista megtántorodik, de nem esik el, mert időben megkapaszkodik az asztalomban. Hatalmasan szisszen a hirtelen jött fájdalomtól, ugyanis drága spanyol barátom, ismét a jobb karjánál fogva rántja magához. Jóformán magamhoz sem térek, Fabi máris a lábamnál fekszik. Iker lendíti a jobb kezét, szerintem elfelejthette, hogy megsérült, ugyanis az arca eltorzul, Antonio pedig kacagva hasba rúgja.

-          Elég legyen! –sikítok fel. Majd elszörnyedve nézek a padlóra, ahova Iker az előbb vért köpött. Jönnek az emlékek, de megrázom a fejem, hiszen ha én itt, most elkalandozok, ezek megölik egymást. Illetve jobbára most csak Ikernek lenne baja.

A tüdőm sípol, a levegőt kapkodva veszem. Maradj itt Alice, kérlek, maradj itt! Magamnak hajtogatom az életmentő mondatot, viszont ezt nem én döntöm el. Erősen markolom a lepedőt, kezeim teljesen elfehérednek, a srácok viszont továbbra is egymást ütik. Ziláltan, szuszogva, halkan még megkérem őket, hogy fejezzék be, de ismételten nem hallgatnak rám. A selyem lepedő kicsúszik a kezeim közül, én pedig elmerülök az emlékek tengerében…

(Iker)

Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mi történik, addig a pillanatig, ameddig meg nem láttam a dühtől eltorzult arcú Fabiot. A vállam, szorítása alatt lüktetett, de egy idő után már azt sem éreztem, hogy egyáltalán ott található-e. Ütött és rúgott, ott ahol ért, de azért én sem voltam rest. A szám már felszakadt, és annyiból voltam hátrányban, hogy jobb kezes vagyok, és a jobb vállam sérült. Lelöktem az ágyra, az agyam teljesen elborult, de mikor lendíteném a kezem, szörnyű fájdalom nyilall végig rajta. A következő pillanatkép számomra viszont már csak az, hogy Alice remegve a föld felé zuhan.

(Alice)

Egy kislány a kórház felé tart édesanyjával. Többen félnének, viszont ő felemelt fővel halad végig a várón, miközben támasza kezét fogja. Alig lehet több 9 évesnél, viszont magabiztosan áll és várja az orvost. Édesanyja csak kívülre mutat nyugodtságot, hiszen tudja, ha ő bepánikolna, a szeme fénye is elveszítené a bátorságát. A kislány lába nagyon fájt, de nem tudták mi lehet a probléma. Egy kedves doktor bácsi fogadta őket, majd mikor megvizsgálta a lány apró talpát, aggódva küldte őket röntgenre. –Hölgyem! Alicenek mióta van eltörve a lába?- az anya csodálkozva néz az orvosra, de választ nem talál a kérdésre. Mivel a lány még kicsinek számít, ezért megműtik a lábát. Ahol a csont már elkezdett összeforrni, azon a helyen sajnos ismét el kell törni a lábát, hiszen nem jól kezdte meg a gyógyulást. A csöppséget azon nyomban betolják egy műtőbe, de ő mosolyogva néz még utoljára az anyjára. Bátor, és igazából belül sem fél. Megígérteti az anyjával, hogy mire felébred, az apukája is ott lesz velük, így nyugodtan szenderül álomba. A műtét sikeres volt, viszont mégsem az történt, amire számítottak. –Asszonyom. A kislánynak egy daganat volt a lábában, amit kioperáltunk, és elküldtük szövettanra. Sajnos oszteoszarkómát diagnosztizáltunk nála a műtét során, ami rosszindulatú csontdaganat. Még nem terjedt szét a szervezetében, de mihamarabb meg kell akadályozni ezt! Sajnálatos módon le kell vágnunk térd alatt a lábát. –a hölgy felzokog, és összeesik a műtő előtti részen. –Mondja doktorúr, nincs más lehetőség?! –remény csillan meg a szemében, de hamar ürességre vált a tekintete. Erősnek kell lennie! Bíztatnia kell a lányát, és ki kell mellette tartania. Nem hagyhatja most cserben…
Kemoterápiák kezdődnek el, és a bátor kislány elsőnek nem érti, hogy miért hullik ki a haja, miért olyan gyenge a szervezete. Ki akar menni az udvarra, és a vele egyidős gyerekekkel akar játszani. Úgy, mint a rendes kölykök. Egy 13 éves lánynak egyik nap bemutatják, Amyvel örök barátságot kötnek. A lány elmondja tapasztalatait, megpróbál a kisebbnek segíteni. Egyik nap csörög Alice telefonja, az a telefon, amit a szobában hagytak neki. Vékony hangon felveszi, majd beleszól egy erőteljes hang. Egy alapítvány hívta fel a kicsi lányt, hogy teljesítsék az utolsó kívánságát…

(Iker)

Alice rázkódik a földön, sír, és ordít. De a szemét nem nyitja ki. Olyan mintha álmodna, de most nem tudjuk még csak felkelteni sem.

-          Te barom! Ez mind a te hibád! –Fabio ismét nekem esik, de egy mondatommal beléfojtom a szavakat.

-          Látod? Most is magaddal foglalkozol, ahelyett, hogy most az egyszer rá figyelnél. –felkaptam az ölembe Alicet, és még a karomban lévő fájdalom sem érdekelt.

-          Mégis mit csinálsz? Még nincs eszméleténél, addig gyorsan vízbe fojtod? –nem törődök vele, csupán a zuhanyrózsát a kezembe véve, óvatosan bevizezem Alice testét, hátha a hidegre felébred…

(Alice)

Bátortalan és tanácstalan kislány útnak indul, egészen legjobb barátnője, Amy szobájáig lépked. A lány mosolyogva ugrik a kicsi nyakába, és ezt a hatalmas mosolyt tartva közli vele, hogy elmúlt a betegsége. Segítettek a kezelések, és segített az is, hogy hitt abban, hogy meg fog gyógyulni. Beteg emberként minden perc, maga a megváltás. Alice közölte azt, hogy nemrég keresték őt, és nem tudja, mit kérhetne. –Kicsi! Szereted a focit, nem? –a kislány mosolyogva bólintott, de még mindig nem tudta, hogy barátnője mire akar kilyukadni. –Kérj egy találkozót a híres Real Madrid csapattal, plusz kérj egy hetes bérletet minden meccsre, és kérd azt, hogy 2 edzésen hagy vegyél részt. Ha jól tudom, a kedvenced, Raúl is ott játszik! 1998 van kislány. Ne szalaszd el a lehetőségeidet! –Alice tudta, hogy barátnőjének is ez az álma. Ez egy olyan dolog, ami egyikkőjüknek megvalósítható, és ha neki nem is jönne össze, majd megkéri a nénit, hogy hozza össze barátnőjének ezt. Mosolyogva lépkedett vissza a szobájához, Alberto plüssmacival a kezében. Mikor közölte a hölggyel az álmát, mehetett is egy kezelésre.
Amy naponta látogatta meg, viszont 2 hónap után, egyre kevesebbszer járt be hozzá. A kicsi azt hitte, hogy barátnője már elfelejtette őt, és talált egy egészséges gyerekeket.
Hatalmasat tévedett, ugyanis Amy betegsége kiújult, de tudta, ezt már nem fogja túlélni. Nem akart kórházba menni, nem akarta, hogy barátnője lássa, ahogy szenved. 5 hónapot tartózkodott otthon, majd megígértette anyjával, hogy beszél a kicsi Aliceszel. Amy belehalt a csontrákba, de Alice álma megvalósult. Meggyógyult, és focizhatott a híres Raúl Gonzálezzel…

Sírva tértem magamhoz, ráadásul reszkettem a jeges víztől. Iker bal karjával biztosan tartott, jobbal pedig gyorsan elzárta a vizet. Átkarolom a nyakát, de a háttérben megpillantom Fabiot, aki fájdalmas tekintettel minket figyel. Iker lefejti róla a vizes ruhákat, majd csak egy melltartót és egy bugyit hagy rajtam. Kiemel a kádból, érzem, ahogy izmai tiltakoznak ettől a tettől, még sincs erőm arra, hogy megálljak a saját lábamon. Amit most láttam az emlékeimben, az volt majdnem a legnehezebb időszakom. Rájönni, hogy rákos vagyok és mégis erősnek mutatni magam. Aztán mikor Amy mama bejött hozzám kisírt és feldagadt szemekkel, hogy közölje lánya halálát, az sem volt éppen sétagalopp.
Mikor meggyógyultam, rá 10évre diagnosztizálták édesanyámnál is a rákot. A család éppen hogy felejtett, minden procedúra kezdődött előröl. Hangos zokogásba kezdek, mire Iker egy puha törölközővel teker körbe. Most, ebben a pillanatban, senki nem mondaná meg, hogy 22 éves vagyok. Teljesen kiszolgáltatottan simulok a spanyol kezeibe, miközben látom, hogy Fabionak hűlt helye van az ajtóban.

(Fabio)

Miért kellett megjelenniük? Már annyira sincs szüksége rám Alicenek, hogy megnyugtassam egy-egy ilyen roham vagy mi után. Köcsög tett lesz, de így nem élhetünk együtt. Bár, ha én most kirakom a házamból, akkor megy a focistához, és az megint csak nem nekem kedvez.
De mi van velem? Hiszen minden második lányt megkaphatnék. De akkor miért érzem azt, hogy nekem csak ő kell? Gyerünk Fabio! Tedd félre ezt a puhány éned, és menj el egy bárba…

(Iker)

Minél jobban meg kell védenem ezt a lányt! –ezt a mondatot szajkóztam a fejemben. Igaz, most nem tudom, hogy mi történhetett, mit élhetett át újra, de az a fél óra, amit most a tudatlanságban töltöttem, minimum 10 évet öregített rajtam. Alice megtámaszkodik a mosdókagylón, még én a hosszú haját próbálom szárazabbra törölni. Hirtelen letolja a melltartó pántjait, majd hátranyúlva kikapcsolja azt és leveszi. Hatalmasat nyelve törlöm tovább a haját, de a bugyijától is megszabadítja magát.  Természetesen a rácsavart törölköző még mindig takarja előlem domborulatait, de most nagyon kell arra koncentrálnom, hogy csak a törölközővel érjek hozzá. A vágy, amit iránta érzek, hirtelen kap lángra bennem, és az sem segít, hogy teljes testével nekem dörgölődzik. Agyamat ellepi a köd, majd egy kis taszítással a tusoló alá juttatom a lányt…

(Unai)

Iker hol a francba lehet már?! Már 6 is elmúlt, és testvéremről semmi hír. Sara facebookon egyre mérgesebb, és különböző cikkeket küld a falamra. Viszont ezekben a cikkekben egy a közös. Testvérem és Alice található rajta, félreérthetetlen pózban. Persze a sportfotós még nem találkozott Alivel, sőt nem tudhatja senki sem, hogy kicsoda ő. Bár elég sokan tippelgetnek, hogy ki a rejtélyes lány, de még csak közel sem járnak a megoldáshoz. A telefonom ütemes zenélésbe kezd, izgatottan kapom a kezembe a kis készüléket, de sajnos csak Sara hív.

-          Szia Unai. Hol van a bátyád?

-          Szia, Sara, köszönöm jól vagyok. Minden rendben, és jól sikerült a mai fotózásom is. Köszönöm kérdésed. És? Te hogy vagy? –megpróbálom húzni az időt, de ez a spanyol szépségnél nem éppen nyerő.

-          Ezek engem nem érdekelnek. Hol van Iker? –tér ismét a lényegre, viszont a mondata végén egy hatalmasat sikít. –Jó tudod mit? Ne válaszolj! Odamegyek! –válaszomat már nem várta meg, csupán rám csapta a telefont. Istenem Iker, mibe keveredtél?!

(Alice)

Vágytam a kapus érintésére, szükségem volt a közelségére. Hirtelen már a kabinban találom magam, Casillas belép utánam, és megnyitja a meleg vizet. Teste nekem feszül, a kósza vízcseppek eláztatják a ruháját. Szenvedélyesen megcsókol, majd fenekem alá nyúlva felemel az ölébe. A törölköző szétnyílik, Iker pedig egy hatalmas sóhajjal pásztázza végig a testem. Az agyam egyik rejtett zugában tudom, hogy meg kell állnunk, de a testem, a szívem erre a gondolatra nemet mond…

(Fabio)

Meg van, mit kell tennem! Hazafelé veszem az irányt, de az összes létező piros lámpa meggátol abban, hogy minél hamarabb otthon legyek. Beszélnem kell Aliceszel, és csak reménykedni tudok abban, hogy Casillast még a ház közelében sem látom.

Sajnálatos módon a feljárón még mindig ott áll a fehér Audi Q7-es, ezért csak a kocsi mögött állok meg. Belépek a házba, majd a lépcsőfokokat kettesével szedve, feljutok az emeletre. Sehol senki. A fürdőből vízcsobogás hangja szűrődik ki, majd meghallom Alice hangját.

-          I, Iker. Ezt nekünk nem kéne…

-          Te is akarod… - vártam, hogy Ali elutasítsa, de nem tette.

-          Abba ne hagyd! –hangja egy szemérmetlen nyögésbe torkolt. Idegbeteg módjára csörtettem be a szobába, majd szerencsére megpillantottam a férfi telefonját az ágyon, ami őrült módjára csörgött az ágyon. A hívó fél egy roppant csinos hölgy volt, többször láttam már a sport csatornán.

-          Halló!

-          Iker? Iker te vagy az? Nagyon megjárod, amiért nem vetted fel!

-          Kivel beszélek?

-          Sara Carbonero. Iker Casillas barátnője… - hát itt van. Megfogtalak ember!

-          Gyere a lakásomra. Ha most a kapus házában vagy, akkor csak indulj el az utcán balra. Egy hatalmas fehér ház előtt áll a barátod kocsija, és egy fekete Cadillac Escalade. Caio! – és most már csak várnom kell.

Alig telt el 10 perc, egy piros BMW állt meg a ház előtt, és kiszállt az a nő belőle, aki tönkreteheti Casillast.

-          Hola! Nagyon remélem, hogy nem vertél át! Ki vele, hol van a válogatott?! –a fürdő felé intek, mire a spanyol szépség feltépi az ajtót, és a párunkat félreérthetetlen pózban találjuk…