Chapter 4.

Sziasztok, meghoztam a 4. fejezetet! :)) Remélem tetszeni fog. Már csak május első hetében jelentkezek újra, ugyanis ez a hét hatalmas hajtással lesz tele számomra. Nem lesz időm írni... De a következő fejezettel ígérem sietek! Jó olvasást:)

Kedden hajrá Schalke! :)) Szerdán pedig Hala Madrid, most kell a Barcelona-t megfogni.. ;))

"Nagy meglepetésemre a ház előtt Casillas áll, Unai barátom nélkül…"

Tekintetével fáradtan követi minden lépésemet, majd mikor beszállok a kocsijába, csodálkozás ül ki az arcára. Megnyomom a dudát, mire észbe kap és bepattan mellém.

-          Szia. Azt hittem nehezebb lesz megfűzni téged. –időközben láttam, hogy Fabio elindult felénk, megjegyzem elég mérges tekintettel nézett ránk.

-          Iker, ne magyarázz, hanem indíts! –a spanyol amilyen gyorsan csak tudott, a gázra lépett, de még egy felénk repülő cipő eltalálta az autót.

-          Huh, ez meleg volt. Fogd pórázra ezt a vérebet, ha lehet. Nem akarok legközelebb meghalni. –egy tarkóra csapással jutalmazom ezt a mondatát, mire, mint egy sértődött óvodás, úgy néz rám.

-           Láttad már a cikket? –érdeklődve figyeli az arcom, de uralkodok az arckifejezésemen. Évek óta többször megtanultam már azt, hogy senkit sem érdekel, mit érzek az adott pillanatban. Jobb kezem lecsúsztatom az ajtóhoz, és látatlanban, ökölbe szorítom.

-          Igen Iker, láttam. –mosolyogva tekintek a kapusra, amivel meglephettem, hiszen majdnem letért a megadott útról. –Hidd el, nem jelentett nekem semmit sem, - fölényes tekintettel nézek rá – annyit meg főleg nem, hogy én itt, most, veled meghaljak. Tehát ha lehet, az utat figyeld!

-          Egyet nem értek. Miért nem őrjöngsz? Vagy kérsz számon?

-          Azért, mert semmi jogom hozzá. Tegnap, illetve ma éjszaka pedig semmi nem történt köztünk. Én megijedtem, és te ott voltál.

-          De te is akartad. –érdeklődve nézek a szemébe, ugyanis éppen lehúzódott az út szélére.

-          És ezt te mégis honnan veszed? – átölel, majd mohón kap a szám után, de kitépem magam karjai közül és kipattanok a kocsiból. –Miért harcolsz az érzéseid ellen? Anyukád is szeretné, ha boldog lenne az egyetlen kislánya. –mintha az égiek jelezni akartak volna, egy hatalmasat dörrent az ég, és eleredt az eső.
Ott álltam egy híres focistával a szakadó esőben, miközben a derekamat ölelte és apró köröket rajzolt a csípőmre ujjaival. Feltekintek a meleg barna tekintetbe, nem is emlékeztem arra, hogy ő valójában ilyen magas. A tekintete fogva tart, és a félmosoly, ami az arcán bujkál, még férfiasabbá teszi őt. Kezem felcsúsztatom a nyakánál, mire megfogja a csuklóm és a tenyerembe csókol.

-          Iker el fogok késni. Nekem ma iskola van. Jobban mondva már lekéstem az első órát. De hé! Már neked is edzésen kéne lenned! –noszogatom, de csak vigyorogva néz le rám. –Most mégis mi van?

-          Ma nincs edzésem.

-          Rendben, de attól én még új diák vagyok a suliban, és nem kéne lógnom. –eltolom magamtól, majd beszállok a kocsiba és onnan várom a spanyolt.

Megbabonázva nézem, ahogy a kósza cseppek végigfolynak a nyakán. Megnyalhattam az ajkam, ugyanis Iker nevetése töltötte be az utasteret. Elpirulva kezdem el tanulmányozni a tájat, de nem arra megyünk amerre az iskola található.

-          Casillas, hova viszel?

-          Hát haza. –ezt a mondatot olyan természetességgel mondta, mintha azt jelentette volna ki, hogy délután bizony sütni fog a nap.

-          Ugye ezt nem gondolod komolyan? Hogy jutok suliba? Ha? Képes lennél hazavinni, hogy utána fél órát gyalogolhassak az iskoláig?! Akkor inkább rakj ki itt, mert innen hamarabb beérek! –felháborodásomra csak egy mosollyal reagál, ami még jobban felbosszant.

-          Te, ma, nem mész iskolába. –na jó, ebből a nyugodtságból most már elegem van. Nem nézek rá, csupán összevonom a szemöldököm és bosszúsan szemlélem továbbra is az utat. Megállunk egy piros lámpánál, majd mikor ki akarnék pattanni, lezárja a biztonsági zárat.

-          Mit csinálsz?! –mérgesen kérdezi meg a nyilvánvalót.

-          Mint már mondtam, nekem ma suli!

-          De neked ma nincs iskola, értsd már meg! Unai mondta, hogy gyakorlatra megy az osztályotok, de mivel te még ezt nem nagyon tanultad, ezért te nem mész velük. Később fogsz majd kapni egy feladatot, amit, mint házi dolgozat, úgy kell beadnod! Tegnap elfelejtett szólni, és megkért, hogy ma szórakoztassalak, ha tudlak. Az utolsó meccsemen pedig egy védés után rosszul érkeztem a talajra, nem elég, hogy rázuhantam a karomra, még fel is csúsztam egészen a kapufáig, ezáltal pedig megrándult és kificamodott a vállam. Ezért nincs 3 hétig edzésem. Helyettem Adan vagy Dudek fog védeni, tehát nyugi! Hazaviszlek. –mire befejezte a mondandóját, a lámpa is zöldre váltott, így elindult a forgalom. Aggódva nézek hol az arcára, hol a vállára, mire megadóan sóhajt, és rám emeli a tekintetét, mivel a sor ismételten megállt. Ilyen téren imádom Madridot. Forgalmasabb, mint hittem. –Nem haltam meg, sőt nincs is semmi bajom, csak ezt az ortézist kell hordanom, aztán kontroll és ennyi. Nem kell értem törnöd azt a csinos kis pofidat. –mint ahogy a nagymamák szokták, megcsipkedte az arcomat, mire felnevettem, de a hangulatom rögtön átváltott.

-          Ennyi? Mi az, hogy ennyi Iker? Miben tudok segíteni?

-          Jézusom. Hallod te magad ilyenkor? Eszméletlenül magas a hangod. –mindezt vigyorogva mondta. –Egyébként, egy masszázst elfogadnék.

-          Na, azt várhatod. Amúgy nem érted aggódom. Csupán gondolkoztam.

-          Ez a nézésed és a hangod sem arról árulkodott…

-          Azon gondolkoztam, hogy ha annyira fáj a vállad, hogy bírtál el tegnap este?! –sunyi mosoly jelenik meg a szája szélén, de az istenért sem szólalna meg. –Sírba teszel…

-          Vannak tartalékaim… maradjunk annyiban. És kezd el törni a buksid azon, hogy mit csináljunk ma délután.

Egész úton azon gondolkoztam, hogy mégis mit csinálhat egy hétköznapi lány egy világhírű focistával. De a felsorolásból azt se hagyjam ki, hogy ennek a híres kapusnak, van egy gyönyörű sportriporter barátnője. Nem hiszem, hogy Iker máshogy gondolna rám, de tudom magamról, hogy jelen esetbe, ha több időt töltök vele, akár bele is szerethetek. Ő az a férfi, akivel el tudom képzelni magam. Csak sok tényező közénk áll. De jézusom, min gondolkozok én?! Alice. Barátnője van!

-          Nagyon elgondolkoztál. Bosszússá vált az arcod és…

-          Ne elemezz Casillas, csak vigyél haza! –csattanok fel, majd a mosolygó tekintetbe nézek.

-          Ne zavartasd magad édes, de már egy ideje itt állunk a ház előtt. –vigyorgó képét látva fújtatok egyet, majd kipattanok a kocsiból. A ruhám elég rendesen elázott. Egy dolog nyugtat, az pedig nem más, mint hogy Iker is vizes cuccal ült be a kocsijába. Kicsit lehűlt az idő, mivel az eső szüntelenül szakad, és már a fűtött csodát is elhagytam. Kiráz a hideg, így amilyen gyorsan csak tudok, berohanok a házba. Kapkodva szabadítom meg magam az elázott ruhadaraboktól, de egy ajtócsapódásra felkapom a fejem. A farmeromat már rég lekaptam magamról, de mikor a kapus szemeibe nézek, a pólómat próbálom minél lejjebb húzni, hogy ne lásson semmit.

-          Nyugi. Ledobom magam a kanapéra, pihenek, ameddig elkészülsz. A karom úgyis fáj, nem kellett volna vezetnem sem. –közben már feladtam a pólóm igazítását, hiszen nem akarom teljes mértékben elnyújtani. Iker pedig már látott női lábakat, sőt még az enyémet is megszemlélhette.

-          Rendben. Akkor maradunk itthon, nézünk egy filmet vagy valami.

-          Dehogy. Kicsit pihenek, és már jól leszek. –figyelmen kívül hagytam a mondatát, majd felrohantam az emeletre. Egy gyors fürdés után felvettem egy játszós nadrágot, egy itthoni pólóval, majd a hajamat magas kontyba fogtam, és lementem a kapushoz.

-          Találtál valami érdekes műsort? – leülök elé a földre, miközben ő a kanapén terpeszkedik. Még csak az sem jutna az eszébe, hogy arrébb másszon, azért, hogy én is elférhessek mellette.

-          Nem, nem találtam semmit. Német műsorok mennek, meg ilyen meseféleségek.

-          Akkor semmi. Kérsz valamit enni? Inni? –nemlegesen megrázza a fejét, majd csukott szemmel kezd el beszélni.

-          Most jólesne egy masszázs.

-          Rendben. –hirtelen kinyitja a szemeit, majd rám néz. Vigyorogva figyelem, na, drága Iker, most megfogtalak. –Megadom azt a számot, amit még Fabi mondott nekem. –csalódott tekintetére felkacagok, majd felbattyogok barátom szobájába. Nem találok semmilyen férfiasabb testápolót, így be kell érnie a focistának az én kókusz illatú krémemmel.

-          Iker, kérlek, gyere már fel! –hallom, ahogy pár lépcsőfok recseg a lába alatt, akarva akaratlanul az jut eszembe, hogy a régi házunkban is ilyen hangot adtak ki.

Egy kislány kacagva pattan fel az ágyáról, édesanyja helytelenítően, mégis mosolyogva rázza a fejét. Többszöri figyelmeztetés után is kirohan a szobából a csöppség, tudja, hogy édesapja hazaért. A lány szobája az emeleten található, minden egyes nap az apja munka után az ő szentélye felé vette az irányt. Férfias léptei alatt recsegett a fa, ezzel hívta fel magára a figyelmet. A kislány a felsőfokról várta apját, majd mikor már elég közel volt hozzá, teljes erőből karjai közé vetette magát.

-          Alice, Alice! Itt vagy? –időközben a földre kerültem. Iker hangjára megrázom a fejem, a gombócot a torkomban pedig megpróbálom lenyelni. Szívem hevesen dobog, szaporán veszem a levegőt, és most a nyugtatásomat az sem segíti, hogy a kapus a hátamat simogatja. Elhúzódok tőle, majd bemegyek a fürdőbe és hideg vízzel megmosom az arcom.

-          Mond Alice. Jól vagy?

-          Természetesen. –mosolyogva nézek a férfire, majd a krémemet megfogva, visszalépek a még földön ülő focistához. –Pólót és azt az izét vedd le, megmasszírozom a hátad. Rád fér, ha már egész nap boldogítani fogsz. –bekapcsolom a laptopom, és elindítom a számlistámat. Mire megfordulok, a focista már kiszolgáltatottan fekszik az ágyamon. Mindig elképedek azon, hogy milyen jó teste van egyes férfiaknak. Persze Iker előnyére váljék az, hogy ő bizony profi sportoló. Válla mellett rám néz, mire észbe kapva felveszem a krémet az asztalról. A We are the champions spanyol változata szólalt meg, mire dúdolva ültem Casillas csípőjére. A hideg krémre halkan felszisszen, mire mosolyogva mégis gonoszan még többet nyomok a hátára.

-          Te akartál masszázst édes, nem én. –fülénél suttogom a szavakat, mire elkezd mocorogni alattam.

-          Gondoltam megkímélsz, és elsőnek a kezeidbe nyomod, és utána kened szét a hátamon. –halkan dúdolom kedvenc számaimat, miközben alaposan megdolgozom a kapus hátát.

-          Jobb vagy, mint egyes masszőrjeink… - a végére elfúl a hangja, ugyanis érzékeny területhez értem. A válla kicsit kék, így azon csak végigsimítok, és a bal válla felé veszem az irányt. –Annyira nem fáj, nehogy azt hidd, csupán hirtelen jött az érintésed.

-          Iker, alig nyúltam hozzád. Ennyire nehéz lenne beismerni, hogy fájdalmaid vannak? –csóválom a fejem, de nem hagyom abba kényeztetését. A kókusz illat már betölti a szobát, de mikor kellőképpen beledörzsölöm bőrébe a krémet, újabb adagot nyomok immáron már a kezembe. Észre se vettem, hogy eltelt az idő, ahogy azt sem, hogy a kapusok gyöngye már az igazak álmát alussza. Óvatosan felállok, a laptopomon kikapcsolom a zenét, és bevetem magam az internet elé. Végre valahára felkukkantok facebookra, majd az első utam Sara Carbonero adatlapjára vezet. Még a képeit sem tudom meglesni, ahogy azt sem, hogy mit írt ki a falára, ezért Unainál próbálkozok. Sajnálatos módon barátom üzenő falán egy cikk virít, ami ma hajnalban készülhetett, az egyik kőkerítésnél.  Hurrá, ez kellett most az amúgy is nyugodt lelkivilágomnak.

Ülök, és gondolkozom, a laptopomon már a képernyőkímélő villog. Meglepetésemre édesanyámék jelennek meg az egyik képen, és mosolyogva néznek rám. Mennyivel könnyebb volt még az élet akkor, amikor még mellettem voltak… Imádtam Los Angelest. Ott születtem, és ott töltöttem eddigi életemet. Mégis egyszerűen az-az a város, ami állandóan álmaimban van, csak sajnos nem úgy tartózkodik benne, mint Madrid.
Egyik napról a másikra vált rémálommá az életem. De nem panaszkodom, és amúgy is. Ezen már felesleges agyalni, hiszen minden okkal történik.
Kicsit bosszankodva csapom le a gépem tetejét, majd lemegyek a földszintre vizet inni. A tévét még bekapcsolva találom, de ezen a felálláson rögtön változtatok. Nem tett jót, hogy alig aludtam az éjszaka, próbálom magam felfrissíteni, de sehogy sem jön össze. Az eső kint szüntelenül szakad, pedig még csak 4 óra van. Felbattyogok az emeletre, majd, mint egy zsák, bedőlök Casillas mellé. Nem ébred fel semmilyen zajra, így az álom engem is hamar utolér.

Álmomban Carboneroval találtam szembe magam, ami nem tett jót az amúgy is csekély önbizalmamnak. Viszont ami meglepett az-az volt, hogy édesanyám helytelenítően rázta a fejét arra, hogy ennyiben hagytam ezt a dolgot. –Menj utána, szerezd meg magadnak! –suttogta anya, de bármennyire is erőlködtem, sehova se tudtam megmozdulni.
Sara sátáni kacaja törte meg a csendet, én pedig Fabio ordítására, és Iker nyögésére keltem fel…