Chapter 14.

Sziasztok!

Csak reménykedni tudok benne, hogy vagytok páran, akik olvassátok soraimat. :)
Megérkezett az új fejezet. A Sweet Dreams or Beautiful Nightmare 2 új része holnap kerül fel, addig is jó olvasást.
Puszillak Titeket, Lari. :)

Alice

Úton hazafelé gondolataimban édesanyám szavai csengenek. „Csöpi, érezni fogod, ha eljön az igazi.” De mégis honnan? Honnan fogom tudni, melyik választásom a helyes? Eddig egyetlen férfi sem közelített felém, most pedig rögtön ketten játszanak a kegyeimért. De vajon ki iránt érzem a mindent elsöprő szerelmet? És mikor a nagy Ő-re gondolok, miért Unai jelenik meg lelki szemeim előtt?

Hangos dudálás szakítja félbe gondolatmenetemet, barátom autójával áttértem a szembe jövő sávba. Sűrű mutogatás után bocsánatkérőn nézek a sofőrre, majd folytatva utamat eldöntöm, többet nem agyalok efféle dolgokról. Mindössze sodródom az árral. Úgyis azt a fiút választom, akit nekem teremtettek odafent.

Mosolyogva parkolok le a ház előtt található feljárón, az ajtó pillanatok alatt nyílik ki, majd Fabi mosolygós arca jelenik meg előttem. Kikapva a kocsiból megpörget, majd szorosan magához ölelve hatalmas cuppanós puszit nyom szám sarkára. Kacagva ölelem át nyakát, de szemeibe nézve minduntalan Fernandezt látom visszanézni.

-        Hola kiscsillag. Merre jártál? Mi történt veled? Hagy nézzelek meg jobban. -érzem a talajt talpam alatt, kacagva érzékelem a vizslató szemeit, mellyel körbe jár.

-        Minden rendben Fabi, jól vagyok. Csak volt egy apró balesetem, de nem lesz semmi gond. – szokatlanul csillogó szemeivel ajkaimat pásztázza, de megadva nekem a döntés jogát csupán áll és vár. Megadó sóhajom után adok egy apró puszit szájára majd fáradtan indulok meg a bejárati ajtó felé.

-        Nem is hiányoztam szépségem? -nemleges fejrázásomnak köszönhetően üldözőbe vesz, nevetésem miatt szemeimbe könnyek szöknek. Rég voltam már ennyire felszabadult.

-        Dehogynem Fab, dehogynem. Csak állj le. Kérlek. -kacagva vergődök ujjai között, de minduntalan megtalálja legcsikisebb pontjaimat. -Főzök neked valami finomat Fab. Csak hagyd abba. -kezei villámcsapásként engednek el, majd elkezd a konyha felé tolni.

-        Éheztem. Érted? Fogytam pár kilót, valamint öt napig csak koplaltam, mert nem volt senki aki főzzön rám. -ajkait lebiggyeszti a hatás kedvéért, de szemeiben meglátom a buja csillogást.

-        Jaj szegény kicsi Fabi, a KFC is biztosan csődöt jelentett. Igaz? -kölyök kutya szemeit bevetve bólogat. – Tudod. Menthetetlen vagy.

-        Mesélj Kiscsillag, mi történt a kezeddel? – agyam minduntalan leblokkolja az emlékképeket, érzem nem kéne minden bennfentes titkomba beavatnom, de elvileg párkapcsolatban élünk, megérdemli az igazságot. Paprika vágás közben kezdek bele mesémbe.

-        Unival felmentünk egy csoda szép kilátóba, és ott megvágott valami vasdarab. -röviden és tömören. Így hazudni se hazudtam, valamint remélem nem is fogják érdekelni a részletek. Ujjaim elfehérednek a kés nyelén, levegőm beszorul. Mellkasomban szívem erőteljes dobogásba kezd, szemeim elé jótékony kód borul, majd már csak azt érzem lábaim feladják a szolgálatot.

„Egy fiatal lány ügyeskedve juttatja el a tálcán található alkoholt az őrjöngő futballista szurkolóknak. Mosolyog minden férfi és nő rá, imádják ezen a helyen. Viszont senki nem látja hatalmas gondokkal küzd a fekete hajú lány. Édesapja két napja nem hajlandó beszélni vele, állandóan édesanyja fényképét nézi. Többször próbált beszélgetésbe elegyedni vele, de a férfi annyira nem méltatta tekintetét ráemelje egyetlen lányára. Ételt, sőt italt sem fogad el az öreg, viszont szerelme képét görcsösen szorítja. Alice szíve megszakad ettől a látványtól, de aznap este is el kellett indulnia dolgozni. Nem tehette meg, hogy a családjában depressziós édesapja keresse meg a megélhetésre való pénzt. Iskola után összeszedte magát, es a közeli kávézó felé vette az irányt. Várta ott egy fiatal srác, aki igaz Spanyolországban született, mégis Los Angeles-ben tölti mindennapjait. Fabio nézésébe minden érzését belesűríti, de a lány ebből mit sem ért. Sosem gondolta magát sem szépnek, sem csinosnak így nem vette a felé irányuló jeleket sem. „Hola Kiscsillag. Ma is mesésen nézel ki.” A nyílt bóknak köszönhetően elpirul, vonzódik a fiúhoz, de tudja csak kedveskedni akart neki semmi másra nem számíthat tőle.”

Ágyamban ébredek, Fabio mellettem ülve meredt tekintettel figyel. Hiába volt jelen régebben is pár emlék rohamomon, szerintem a mai napig nem tudja feldolgozni ilyenkor mi történik velem, de az a helyzet, hogy még én magam sem. Sem az előtte, sem az utána lévő pillanatot. Borzasztó fájdalmakkal ugranak be azok a képek, amiket nagy valószínűséggel direkt rejtek el a felszín alá. Nem szívesen gondolok azokra a dolgokra, amiket édesanyám halála előtt, közben vagy után kellett megélnem. Imádtam édesapámat. Mégis úgy éreztem napról-napra zár ki az életéből. Nem beszélt, nem mesélt, sőt egyáltalán nem is szólt hozzám. Az utolsó három napban még köszönésre se méltatott. Felnőttesebb fejjel átgondolva, talán mindezt azért tette, hogy megóvjon. Megvédjen attól, amit ő titkon legbelül már eltervezett.

Telefonom ütemes zenéléssel szakít ki a gondolatmenetemből, osztálytársam fejét meglátva szívem hatalmasat dobban, ám Fabi keze mellettem ökölbe szorul.

-        Szia Uni, hogy vagytok?

-        Kicsi Ali, ezt nekem kéne tőled kérdeznem. Az öreg Casillas megvan, ma már volt nála fizikoterapeuta, valamint gyógytornász. Reménykedünk benne felépül. Mourinho már szervezi neki a rehabilitációs stábot. Bízunk a jóban. -mosolyogva hallgatom míg elhadarja az információt, de az öreg résznél az idősebb Casillas hatalmas taslit ad neki. Ezt a jajgatásból, valamint a röhögésből szűrtem le.

-        Ennek nagyon örülök. Add át üdvözletem mindenkinek.

-        Rendben kicsi Ali. Van kedved találkozni velem valahol holnap? -kérdését meghallva mosolyom még jobban kiszélesedik, már persze ha egyáltalán erre még van lehetőség.

-        Természetesen. Meg bemennék meglátogatni Ikert is, ha nem okoz gondot. -hallom hangján jól esik neki foglalkozom velük. Igazából nem tudom, hogyan váltak mindketten ennyire fontossá nekem, de egy biztos, nem szeretném őket kizárni az életemből. Ahhoz valami nagyon nyomós indok kell. A csengő hangja zavarja meg bennfentes beszélgetésünket, Fabi elindulva az ajtó felé int, hogy kövessem. – Ne haragudj Uni, le kell tennem. – ahogy ez a mondat elhagyja a számat, egy jókora pofon csattan az arcomon. Megszeppenésemtől egy szót nem tudok mondani. Sara dühös tekintetével nézek farkasszemet.

-        Jól vagy Alice? -az aggódó hang térít észhez, így a következő pofon elől hátrébb tudok lépni. Fabi vajon miért nem avatkozik közbe? – Az a némber van ott, igaz? Bántott?

-        Ikerrel trécselsz megint? Nem megmondtam szállj ki az életünkből? Itt van neked Fabio, vagy szerintem Iker szerencsétlen testvérénél is lenne esélyed. -barátom neve előtt ejtett jelzőtől dühbe gurulok.

-        Azt hittem a barátnőm vagy. A kórházba még azt mondtad milyen jóba vagyunk. Most meg idejössz és patáliát rendezel? Húzz el a házunkból és többet ne lássalak meg még a közelében sem! -mindketten pislogva néznek. Nem tudom tekintetemben mit láthatnak, de ez a spanyol nőre nézve nem pozitív kimenetelű dolog. – Iker eljegyzett téged, miért hiszed azt, hogy nekem egyáltalán okomban áll belerondítani a kapcsolatotokba?

-        Azért kislány, mert egy párszor már megtetted. Ismerem a fajtádat. Előadod gyenge, ártatlan kis mivoltodat, közbe pedig hátulról marsz be mindenkit. Szerinted ez szép dolog? -sipákolva fordítok neki hátat. Nem vagyok hajlandó még egy szót erre a némberre pazarolni. Bevágtatva a szobámba kulcsra zárom ajtómat, majd bepattanva a kádba gyors zuhanyzásba kezdek. Találkozok barátommal. Meg kell érdeklődnöm ő egy hasonló helyzetbe, hogyan reagált volna. Szerintem Fabi nem belém szerelmes. Hanem abba a lányba, akit elképzelt felszolgálóként. Lehet akkortájt jöttünk össze? Egyáltalán mióta tart a kapcsolatunk? Éles nyilallást érzek a fejemben, tekintetem előtt megjelenik a megszokott kísértésben tartó barna szempár. Emlékkép viszont nem érkezik, csupán egy pillanat erejéig. Egymás mellett ülve elmerülünk saját gondolatainkban, a piros lámpa segítségével ki akarok pattani, ám Uni megállít. Mit kerestünk mi Unaial egy autóban? Mindenesetre elég érdekes. Képzeletbeli listámra felírom ezt is a többi kérdés mellé.

Gyors törölközés után gardróbomhoz lépek, kivéve egy bordó pánt nélküli ruhát, magamra öltöm. Hajam természetességét meghagyva az apró gubancokon ujjaimmal szántok végig, majd táskámat magamhoz véve kilépek a folyosóra. Nincs már rajtunk kívül senki a lakásban, Sara valószínűleg elvonulásom után bontotta sátrát. Barátom kérdő tekintetébe nézve nemlegesen megrázom a fejem. Most jobban teszi, ha csendben marad. Nincs kedvem a bugyuta féltékenységtől csöpögő kérdéseit meghallgatni. Még csak rá se szólt a lányra. Nem is értem, hogy bízhatnám rá az életemet. Ennyi ismét az evésről. Idejét nem tudom utoljára mikor ettem valami normális kaját, ami nem a kórházi büféből van, de hátha Uni tud valami jó vendéglőt.

Hál istennek a kórház tőlünk mindössze öt kilóméterre található, így egy jó órás séta után meg is érkezem. Megkeresve Casillas kórtermét, mosolyogva lépek be az ajtón, ám ami ott fogad minden képzeletemet összetöri. Sara Iker ölében ülve csókolja azt a férfit, akinek tekintete már egy ideje álmaimban is fogva tart. Bár lehet csak az agyam szüleménye, hiszen öccse szemei is ugyanolyanok, de valamiért gondolatomban Iker szerepel az álmaimban. Amilyen halkan csak tudok kiosonok, nem akarom a turbékoló szerelmes párt semmiben sem megzavarni. Én csak örülök, hogy újra egymásra találtak. Megérdemlik a boldogságot. Telefonomat kezembe véve a megszokott számot tárcsázom, majd várva a kicsöngésre, hirtelen nevemen szólít egy erőteljes férfihang.

-        Ali merre jártál? -mosolyogva indul el felém a fiatalabb Casillas. Kérdését feltéve a telefon hangos csörgéssel adja tudtára éppen őt terveztem felhívni.

-        Látni akartalak titeket.

-        Én is pont Ikerhez jöttem, utána felvettelek volna. -agyam rögtön megálljt parancsol, elkapva a srác kezét nem engedem, hogy elkövesse azt a hibát, amit én nem egészen két percre átéltem.

-        Jobb, ha most hagyod őket. Elég, hm. Félreérthetetlen helyzetben vannak. -Unai keze ökölbe szorul, de érzelmeit palástolva mosolyogva fogja meg derekamat, majd együtt elindulva a kórház kijáratához, szívem szárnyal a boldogságtól.

Chapter 13

Sziasztok!
Nem tudom konkrétan 5 év elteltével mennyien maradtunk, de erőt vettem magamon, és folytatom a blogot, ahogy a Sweet Dreams or Beautiful Nightmare 2 -ot is befejezzük Tessával.
Íme a 13. fejezet, remélem páran aki ide tévednek, örömmel olvassák soraimat.
Jók legyetek, puszi Lari :)

Alice

Mély álomból felkelve, értetlen tekintettel fekszem Casillas kezei között. Hol van Unai? Mégis, hogy kerültem ide? Kezembe éles fájdalom nyilall, felszisszenve mászok le a biztonságot jelentő karok közül. A sarokban elhelyezett fotelből két szempár érdeklődve figyel. A fiatal házaspár közül a nő felpattan, majd segítségemre siet. Kezem melegség önti el, vérem elkezdett átszivárogni a vastag kötésen. „Nagyszerű. Megint mibe keveredtél Ali?” Telefonom ütemes zenélése vet véget gondolatmenetemnek, barátom mosolygós arca villog rajta. „Ki tudja hány napja próbál már elérni. Ali egyáltalán mióta vagy itt?” Remegő kezekkel fogadva a hívást a mosdó felé araszolok.

-        Szia Fab, ne haragudj, hogy nem értél el. -várva a kedved megnyugtató hangot a túloldalról, lelkemre mázsás súly telepedik. Hallom barátom a vonal túlsóvégén érces sóhajjal hallgatja mondandómat. -Fab, itt vagy?

-        Mégis elmondanád nekem, hogy mit képzelsz magadról? Lefeküdtünk együtt aludni, aztán mikor felkelek már sehol nem vagy? Mégis mi történt? Merre vagy? Miért tűntél el? -szidalmazása következtében szemem megtelik könnyel. Nagyon aggódott értem és én még csak egy gyors üzenetváltásra se méltattam, hogy legalább megnyugtassam még élek, csak gondom akadt.

-        Ne haragudj Fabio. Hidd el én sem így terveztem. De annyi minden közbejött. Ikernek is balesete volt, aztán nekem is végig hasadt a karomon a bőr és csak minden mindent követett. Nem egyszerű elmondanom. De most beszélek egy dokival és megyek haza. Rendben? -megadó sóhaját meghallva megkönnyebbülök. Nem tehetem ezt a srácokkal. Egyikkel sem. Halk kopogás után egy törékeny lány lép be hozzám érdeklődő tekintettel. -Most le kell tennem. Majd megyek, hívlak ha indulok. Puszi Fabi.

-        Ne haragudj, nem akartalak megzavarni, csak szóltam egy orvosnak kötözze át a sebed. Lehet mikor aludtatok megszakadhatott benne egy varrat azért kezdett el vérezni. -Larissa sötétbarna szemei melegséget sugároznak, törékeny ujjai vállam felé nyúlnak. -Segítsek neked valamit? Le akarsz esetleg zuhanyozni?

-        Köszönök mindent Nektek. -tekintetembe megpróbálom lelkemben található összes hálámat belesűríteni. Nagyon jó embereket ismerhettem meg utazásom által. Mosolyogva rázom meg a fejem, majd az ismeretlen hang irányába indulva várom kötéscserémet.

-        Jó napot kívánok! Dr. Gonzallez vagyok, a kezelőorvosa. Apró műtétre került sor, mely a seb tisztítását, összevarrását jelenti jelen esetben. A fiatal hölgy említette átvérzik a kötés. Szeretném megnézni. -bólintásom után közelebb lépek hozzá, majd az ágy előtt elhelyezett székre leültetve, összeszorított szemmel várom kezemben az enyhülést. Nem is értem miért jár ránk a rúd. Miért nem mehet minden egyszerűen? Egy csapzott hajú, ám mosolygós arcú srác jelenik meg az ajtóban. Szívem hatalmasat dobban, mosolyom elterül arcomon. Ép kezemmel integetve, felhívom magamra figyelmét. A doki megadóan sóhajtva elkezdi tanulmányozni sebemet. -Valóban, ahogy sejtettük. Pár varrat megszakadt. Helyi érzéstelenítéssel összevarrom.

-        Rendben, köszönöm doktor úr. Uni ideülhet az ágyra? -bólintását meglátva a srác már lohol is felém, beülve hátam mögé karjait vállamra helyezi. A doki hatalmas tűt elő véve körbe szúrja a sebet, majd jelezve szándékát, az ajtó felé indul.

-        Pár percet kérek, míg a Lidocain hatása el nem kezdődik. Majd visszajövök.

-        Szia kislány, hogy érzed magad? -mocorogva fordulok felé, fejemet combjára hajtom. Jólesik a spanyol közelsége, mégis lelkemből valami hiányzik. Szívem úgy érzem jelen pillanatban ketté szakad. Imádom Unit, mégis agyam jelzi Fabival mindezt nem tehetem meg. Hisz ő a barátom, neki fogadtam hűséget.

-        Megvagyok, bár eléggé elaludtam a karomat. De minden rendben. -kis párosunkra pillantva Lari és Sergio mosolyogva lépnek az ajtóhoz.

-        Hozzunk nektek valamit? Ételt, italt? -nemleges fejrázásunk következtében már csak ketten maradunk a kórteremben, valamint a még mindig alvó Iker. Szeretném hallani a hangját. Tudni akarom, hogy valóban jól van-e. Igazából fogalmam sincs, hogy kerültem ágyába, de szerintem testvére erre választ adhat nekem.

-        Uni, hogy kerültem Iker mellé? -hitetlen pillantását meglátva fejemben a fogaskerekek pörögni kezdenek. Mégis mi történt velünk a tegnap este folyamán?

-        Kihoztak a műtőből és átmásztál hozzá. Nem emlékszel? -nemleges fejrázásom közepette egy halk hang üti meg a fülünket.

-        Unai hoznál nekem egy pohár vizet? -kis Casillas rögtön felpattan, majd fivére arcára egy puszit adva elindul a közeli büfé felé. -Ali, el kell neked valamit mondanom. -a hang, melyre megdobban szívem csak azért, hogy gyorsabb ütemet felvéve idegességemet fejezze ki. -Megkértem Sara kezét.

-        Tudok róla Iker, minden a baleset előtt történt. -bólintása után várom a folytatást, de az nem érkezik. Mindketten csendbe burkolódzva elmerülünk emlékeink tengerében. Fejem éktelen lüktetéssel jelzi, ismét egy rohamom van készülőben. Nem akarom ezt, nem akarom ezt az egészet. Azt sem értem, miért jött egyáltalán minden ennyire elő. Édesanyám halála után két hónapig jelentkeztek, majd amilyen hirtelen jött, el is múlt. Most viszont mióta megismertem a Casillas testvéreket, majdnem minden nap kapok egy lesújtó emléket. Kezemmel fejemhez kapva, halkan morgok. -Még nem Alice. Itt kell maradnod. Nem lehetsz megint te a figyelem középpontjában. -Uni összehúzott szemekkel lép be közénk, a fagyos hangulat érezhető. Apró sikkantás hagyja el ajkaimat, a fiatal srác odaadva testvérének a vizet, felém araszol. -Ne Uni, Ikerrel foglalkozz. Most ő a fontos. – számat vékony vonallá préselem, szemeimet összeszorítva várom az enyhülést. A spanyol aggódva foglal mellettem helyet, óvatosan felemelve ölébe húz, hallom még valamit mormol a fülembe, de agyamig már nem jutnak el a szavak. Ismét az álmok tengerébe merülve megkapom a várva várt enyhülést.

„Egy fiatal lány sürög forog a konyhában. Arcára elégedett mosoly kúszik mikor a sütőt kinyitva édes illatok szállnak felé. Mindig is szerette ezt a fajta időtöltést, hisz ezzel másnak is örömöt tudott okozni. Édesapja fél éve egy mosolyt sem ereszt meg a külvilág felé, most mégis csodálattal néz fiatal lányára. -Nem sokára kész a hálaadási pulyka apa. -Ali arca teljesen átszellemül, édesanyja emlékeit felidézve dúdolva lép arrébb majd hozzálát a terítéshez. -Nélküle már semmi sem ugyanolyan. -a férfi szomorú hangját meghallva csalódottan teszi le az evőeszközöket a tányérok mellé. Szívét lelkét beleadta ebbe a vacsorába, mégse tudott édesapjának örömet okozni. De miért is tudott volna? Hisz szerelmét, lelkitársát, és az egyetlen nőt az életében fél éve veszítette el. Senki nem várhat tőle üdvrivalgást. Mintha aznap, az ő boldogságát is eltemették volna. -Tudom apa. Hidd el nekem is hiányzik. Nem telik egy úgy nap, hogy az itt keletkezett űrt ne érezném. De sajnos meg kell tanulnunk nélküle is boldogulni az életben. Fentről figyel minket. Tudom, mert érzem. Érzem semmi rossz nem érhet többet minket. -mondatai hatására a férfi kezével végig seper az asztalon. A felhelyezett teríték másodpercek alatt hangos csattanással adják a lány tudtára valószínűleg rosszat mondhatott. Apja mogorva arccal ellépked mellette, majd becsapva az ajtót, magára hagyja lányát.”

Hangos sikítással térek magamhoz, Uni karjai erősen tartanak. Szívem majd kiugrik a helyéről, szemeim előtt apró pontok táncolnak. Szeretném, ha mindez véget érne. Szeretnék végre úgy élni mint egy tinédzser, akinek barátaival és szerelmi életével kell csak törődnie. Nem megy. Fel akarom adni, de tudom szüleim miatt nem tehetem. Nem lennének rám büszkék, sőt valószínűleg már eme gondolatmenetet hallva is csóválják a fejüket odafent. A barna szempárba nézve, légzésem csillapodik. Mellkasához bújva kezelő orvosom éppen most dönt úgy, hogy megzavarja az idillikus állapotot. Szívem szerint elküldeném, hisz most csak erre a férfire vagyok kíváncsi, aki törékeny testem úgy tartja kezei között, mintha élete múlna rajta.

Megjelenésem mindenki életét alaposan felforgatta. Mourinhot ki kell faggatnom, mégis honnan ismerte a szüleimet. De félek a rohamoktól. Mi van, ha ez már így lesz még élek? Ha nem utazhatok egyedül sehova mert utolér egy emlékkép éppen akkor, mikor az úttestre lelépek? Vagy, ha éppen vezetni fogok?

-        Kisasszony. Jól van? -aprót bólintva felé nyújtom kezemet, az injekció hatása érezhető, ugyanis karom válltól lefelé teljesen lezsibbadt. Szörnyülködve nézek végig a legalább húsz centis vágáson. „Ez az Ali, ennél jobb már nem is lehetne. Szép se vagy, csinosnak sem mondható az alkatod, még ez a heg is elcsúfítja megjelenésed. Így valóban sok mindenre lesz esélyed. Főleg a beilleszkedésre.” Dorgáló gondolatmenetemnek köszönhetően szemeimben könnyek gyűlnek. -Elnézést. Fájdalmat okoztam? Kér még egy érzéstelenítőt?

-        Nem, minden rendben van. Csak kicsit fáradtnak érzem magam. -szakszerű mozdulatainak köszönhetően pillanatok alatt elvégzi a varratok helyrehozását, valamint a kötéscserét. Köszönömöt motyogva spanyolomat arrébb tolva az ágyon, mellkasára hajtom a fejem. Testvére tekintete fogva tart. Mérhetetlen szomorúság csillan meg benne, de nem tudom hova tenni érzéseit. Hisz az előbb közölte sportriporter barátnője kezét megkérte. A jegyesség pedig a szerelem jelképe. Nem? -Uni mikor mehetek haza?

-        A doktor úr azt mondta megírja a zárójelentésed, és elenged. Egy hét múlva viszont vissza kell jönnöd kötéscserére kislány. -esdeklő tekintetemet meglátva, kacagva válaszol fel nem tett kérdésemre. -Elkísérlek igen.

-        Iker neked meddig kell még bent maradnod? -kérdésemre a focista teste megrázkódik, ám válaszra nem méltat. Mit vétettem megint? Miért érdemlem ezt? Egyáltalán miért mérges rám? – Rendben vedd figyelmen kívül a kérdésemet. -mérgesen loholok vissza a fürdő részhez. Számat elrántva konstatálom csupán csak egy kabin található az apró helyiségben. Ocsmány hálóingemet hátul kikötve, belépek a csempézett tálca részre. Testemre hidegvizet folyatva csak állok és eddigi életemen töröm a fejem.

Régen minden könnyebb volt. Mikor én küzdöttem a betegségemmel. Tudtam én képesek leszek kigyógyulni belőle, hiszen a világ összes pénzéért sem okoztam volna szüleimnek csalódást. Nekem ők voltak a mindeneim, erre mind a ketten egyedül hagytak ebben a kietlen és sivár világban. Fabio nagyon jó barátom. Nem akarom megbántani, viszont mellette nem érzem azt a nyugodtságot, amit a Casillas testvérek közelében. Szeretem őt, mert kár lenne tagadni, sőt nagyon vonzó férfi. De tudom nem adhatom meg neki azt az életet, amire ő jelen esetben vágyik. Mikor megcsókolom, szívem csalódott dobbanását érzem. Nem érdemli meg, hogy kihasználjam. Beszélnem kell vele mindenképpen. El kell mondanom neki már csak barátként tekintek rá, nem tudom úgy kezelni mint szerelmet. Nem is értem, egyáltalán rá miért nem emlékszem? Uni viszont miért köti le gondolataim felét? Érdekes. Halántékomat simogatva, remegő kezeimet szám elé kapom. Mi van akkor, ha nem is vagyunk együtt? Ha csak kihasználja emlékezetkiesésemet? „Alice. Vesd el nagyon gyorsan ezt a gondolatot. Fabio sokat segített neked, inkább hálával tartozol neki.” Na remek, a kis hangok még csak nem is hagynak épeszűen gondolkozni. Bár lehet az egészbe pont ez a jó.

Hangos dörömbölésre kapom fel a fejem, osztálytársam nevemet kiabálva esdekel.

-        Ali, kicsi Ali. Adj valami hangot, hogy jól vagy. Fél órája semmi mást nem hallunk csak a víz folyását. -megemberelve magam elzárom a csapot, tükörbe belenézve egy idegen pillant vissza rám. Arcom szokottabbnál is beesettebb, szemeim alatt vastag karikák húzódnak. Sápadtságom ebben a fényben elviselhetetlenebb, hajszálaim pedig kócosan meredeznek a szélrózsa minden irányába. Nagyszerű.

-        Természetesen. -hangom a szó végére elhalkul, kezemet szám elé kapva elnyomom sikításomat. Görcsösen kapaszkodva a mosód szélébe remegve térdre ereszkedem, majd a fogasról lelógó törölközőt magamra kapom. Látásom elködösül, agyam egyetlen nevet szajkóz, ami a hangok nem jönnek ki torkomon. A dörömbölés abbamarad, úgy látszik barátom megnyugodott, hogy hangomat hallhatta.

„Mosolyogva és álmokkal telve lép be egy fiatal lány a helyi főiskola kapuin. Barátja oldalán úgy érzi nem érheti baj, ám egy hirtelen lökésnek köszönhetően a földön köt ki. Morogva pillant fel támadójára, de csak egy morcos arcot lát. Gyönyörű barna szemeiből süt a harag, a lány felocsúdva a tettétől rákiált. „Hé, vigyázz már!” A srác pillantása magával ragadja. Úgy érzi lelke szárnyal a boldogságtól, de még nem érti magát. Hisz nem is ismerik egymást, mégis valami láthatatlan kötelék húzza a fiúhoz. „Üdv csodaországban.” Gondolataiba mélyedve egy padhoz araszol, majd az előbb történt eseményeken jár az agya. Tetszett neki a fiú, kár is letagadni. Igaz lekezelő stílusa nem éppen megnyerő, de gyönyörű szemei őszinteséget sugároztak a lánynak. Hasonló szempár nézi érdeklődve cselekményét, Ali mosolyogva fordítja a kutakodó barna szemek felé arcát, de amit a fiú átnyújt az meglepi. Egy hófehér papírlapon gyönyörű aláírás látható. „Figyelj. Tudom ki vagy, azt is hogy hol játszol, hogy játszol. Majd ha kell aláírás, egy meccseden odamegyek hozzád.” Nyers stílusa meglepetést okoz, de a fiatal férfin nem látszik sértődöttség jele, csupán csak a csalódottság csillan meg szemeiben.”

Görcsösen szorítva a mosdót, éktelen fejfájással térek vissza a jelenbe. Nem tudom meddig lehettem az emlékképek között, de az ajtó hangos reccsenéssel adja tudtomra, barátaim megijedtek. Uni aggódó tekintettel emel fel, a törölközőt eligazítva testemen kivisz fivére mellé. Letéve az ágyra, erős fáradság kerít hatalma alá, de nem aludhatok el. Megígértem Fabinak ma hazatérek hozzá. Magam mögött kell hagynom ezt a két férfit, mert életem fenekestől felfordult mióta megismertem őket. Törölköző alá felhúzva véres ruhámat, bocsánatkérő tekintetemet rájuk szegezem, majd elindulva az ajtó felé kezelőorvosom keresésére indulok. Nem volt szép viselkedésem, de nem tudom őket jelent pillanatban hova tenni és félek, beleszerettem a fiatalabb Casillasba…