Csak reménykedni tudok benne, hogy vagytok páran, akik olvassátok soraimat. :)
Megérkezett az új fejezet. A Sweet Dreams or Beautiful Nightmare 2 új része holnap kerül fel, addig is jó olvasást.
Puszillak Titeket, Lari. :)
Alice
Úton hazafelé gondolataimban édesanyám szavai
csengenek. „Csöpi, érezni fogod, ha eljön az igazi.” De mégis honnan? Honnan
fogom tudni, melyik választásom a helyes? Eddig egyetlen férfi sem közelített
felém, most pedig rögtön ketten játszanak a kegyeimért. De vajon ki iránt érzem
a mindent elsöprő szerelmet? És mikor a nagy Ő-re gondolok, miért Unai jelenik
meg lelki szemeim előtt?
Hangos dudálás szakítja félbe gondolatmenetemet,
barátom autójával áttértem a szembe jövő sávba. Sűrű mutogatás után
bocsánatkérőn nézek a sofőrre, majd folytatva utamat eldöntöm, többet nem
agyalok efféle dolgokról. Mindössze sodródom az árral. Úgyis azt a fiút
választom, akit nekem teremtettek odafent.
Mosolyogva
parkolok le a ház előtt található feljárón, az ajtó pillanatok alatt nyílik ki,
majd Fabi mosolygós arca jelenik meg előttem. Kikapva a kocsiból megpörget,
majd szorosan magához ölelve hatalmas cuppanós puszit nyom szám sarkára.
Kacagva ölelem át nyakát, de szemeibe nézve minduntalan Fernandezt látom
visszanézni.
-
Hola kiscsillag. Merre jártál? Mi történt veled? Hagy
nézzelek meg jobban. -érzem a talajt talpam alatt, kacagva érzékelem a vizslató szemeit, mellyel körbe
jár.
-
Minden
rendben Fabi, jól vagyok. Csak volt egy apró balesetem, de nem lesz semmi gond.
– szokatlanul csillogó szemeivel ajkaimat pásztázza, de megadva nekem a döntés
jogát csupán áll és vár. Megadó sóhajom után adok egy apró puszit szájára majd
fáradtan indulok meg a bejárati ajtó felé.
-
Nem is
hiányoztam szépségem? -nemleges fejrázásomnak köszönhetően üldözőbe vesz,
nevetésem miatt szemeimbe könnyek szöknek. Rég voltam már ennyire felszabadult.
-
Dehogynem
Fab, dehogynem. Csak állj le. Kérlek. -kacagva vergődök ujjai között, de
minduntalan megtalálja legcsikisebb pontjaimat. -Főzök neked valami finomat
Fab. Csak hagyd abba. -kezei villámcsapásként engednek el, majd elkezd a konyha
felé tolni.
-
Éheztem.
Érted? Fogytam pár kilót, valamint öt napig csak koplaltam, mert nem volt senki
aki főzzön rám. -ajkait lebiggyeszti a hatás kedvéért, de szemeiben meglátom a
buja csillogást.
-
Jaj szegény
kicsi Fabi, a KFC is biztosan csődöt jelentett. Igaz? -kölyök kutya szemeit
bevetve bólogat. – Tudod. Menthetetlen vagy.
-
Mesélj
Kiscsillag, mi történt a kezeddel? – agyam minduntalan leblokkolja az
emlékképeket, érzem nem kéne minden bennfentes titkomba beavatnom, de elvileg
párkapcsolatban élünk, megérdemli az igazságot. Paprika vágás közben kezdek
bele mesémbe.
-
Unival
felmentünk egy csoda szép kilátóba, és ott megvágott valami vasdarab. -röviden
és tömören. Így hazudni se hazudtam, valamint remélem nem is fogják érdekelni a
részletek. Ujjaim elfehérednek a kés nyelén, levegőm beszorul. Mellkasomban
szívem erőteljes dobogásba kezd, szemeim elé jótékony kód borul, majd már csak
azt érzem lábaim feladják a szolgálatot.
„Egy fiatal lány ügyeskedve juttatja el a tálcán
található alkoholt az őrjöngő futballista szurkolóknak. Mosolyog minden férfi
és nő rá, imádják ezen a helyen. Viszont senki nem látja hatalmas gondokkal
küzd a fekete hajú lány. Édesapja két napja nem hajlandó beszélni vele,
állandóan édesanyja fényképét nézi. Többször próbált beszélgetésbe elegyedni
vele, de a férfi annyira nem méltatta tekintetét ráemelje egyetlen lányára.
Ételt, sőt italt sem fogad el az öreg, viszont szerelme képét görcsösen
szorítja. Alice szíve megszakad ettől a látványtól, de aznap este is el kellett
indulnia dolgozni. Nem tehette meg, hogy a családjában depressziós édesapja
keresse meg a megélhetésre való pénzt. Iskola után összeszedte magát, es a
közeli kávézó felé vette az irányt. Várta ott egy fiatal srác, aki igaz
Spanyolországban született, mégis Los Angeles-ben tölti mindennapjait. Fabio
nézésébe minden érzését belesűríti, de a lány ebből mit sem ért. Sosem gondolta
magát sem szépnek, sem csinosnak így nem vette a felé irányuló jeleket sem. „Hola Kiscsillag. Ma is mesésen nézel ki.”
A nyílt bóknak köszönhetően elpirul, vonzódik a fiúhoz, de tudja csak
kedveskedni akart neki semmi másra nem számíthat tőle.”
Ágyamban
ébredek, Fabio mellettem ülve meredt tekintettel figyel. Hiába volt jelen
régebben is pár emlék rohamomon, szerintem a mai napig nem tudja feldolgozni
ilyenkor mi történik velem, de az a helyzet, hogy még én magam sem. Sem az
előtte, sem az utána lévő pillanatot. Borzasztó fájdalmakkal ugranak be azok a
képek, amiket nagy valószínűséggel direkt rejtek el a felszín alá. Nem szívesen
gondolok azokra a dolgokra, amiket édesanyám halála előtt, közben vagy után
kellett megélnem. Imádtam édesapámat. Mégis úgy éreztem napról-napra zár ki az
életéből. Nem beszélt, nem mesélt, sőt egyáltalán nem is szólt hozzám. Az
utolsó három napban még köszönésre se méltatott. Felnőttesebb fejjel átgondolva,
talán mindezt azért tette, hogy megóvjon. Megvédjen attól, amit ő titkon
legbelül már eltervezett.
Telefonom ütemes zenéléssel szakít ki a
gondolatmenetemből, osztálytársam fejét meglátva szívem hatalmasat dobban, ám
Fabi keze mellettem ökölbe szorul.
-
Szia Uni,
hogy vagytok?
-
Kicsi Ali,
ezt nekem kéne tőled kérdeznem. Az öreg Casillas megvan, ma már volt nála
fizikoterapeuta, valamint gyógytornász. Reménykedünk benne felépül. Mourinho
már szervezi neki a rehabilitációs stábot. Bízunk a jóban. -mosolyogva
hallgatom míg elhadarja az információt, de az öreg résznél az idősebb Casillas
hatalmas taslit ad neki. Ezt a jajgatásból, valamint a röhögésből szűrtem le.
-
Ennek nagyon
örülök. Add át üdvözletem mindenkinek.
-
Rendben
kicsi Ali. Van kedved találkozni velem valahol holnap? -kérdését meghallva
mosolyom még jobban kiszélesedik, már persze ha egyáltalán erre még van lehetőség.
-
Természetesen.
Meg bemennék meglátogatni Ikert is, ha nem okoz gondot. -hallom hangján jól
esik neki foglalkozom velük. Igazából nem tudom, hogyan váltak mindketten ennyire
fontossá nekem, de egy biztos, nem szeretném őket kizárni az életemből. Ahhoz valami
nagyon nyomós indok kell. A csengő hangja zavarja meg bennfentes
beszélgetésünket, Fabi elindulva az ajtó felé int, hogy kövessem. – Ne haragudj
Uni, le kell tennem. – ahogy ez a mondat elhagyja a számat, egy jókora pofon
csattan az arcomon. Megszeppenésemtől egy szót nem tudok mondani. Sara dühös
tekintetével nézek farkasszemet.
-
Jól vagy
Alice? -az aggódó hang térít észhez, így a következő pofon elől hátrébb tudok
lépni. Fabi vajon miért nem avatkozik közbe? – Az a némber van ott, igaz?
Bántott?
-
Ikerrel
trécselsz megint? Nem megmondtam szállj ki az életünkből? Itt van neked Fabio,
vagy szerintem Iker szerencsétlen testvérénél is lenne esélyed. -barátom neve
előtt ejtett jelzőtől dühbe gurulok.
-
Azt hittem a
barátnőm vagy. A kórházba még azt mondtad milyen jóba vagyunk. Most meg
idejössz és patáliát rendezel? Húzz el a házunkból és többet ne lássalak meg
még a közelében sem! -mindketten pislogva néznek. Nem tudom tekintetemben mit
láthatnak, de ez a spanyol nőre nézve nem pozitív kimenetelű dolog. – Iker
eljegyzett téged, miért hiszed azt, hogy nekem egyáltalán okomban áll
belerondítani a kapcsolatotokba?
-
Azért
kislány, mert egy párszor már megtetted. Ismerem a fajtádat. Előadod gyenge,
ártatlan kis mivoltodat, közbe pedig hátulról marsz be mindenkit. Szerinted ez
szép dolog? -sipákolva fordítok neki hátat. Nem vagyok hajlandó még egy szót
erre a némberre pazarolni. Bevágtatva a szobámba kulcsra zárom ajtómat, majd
bepattanva a kádba gyors zuhanyzásba kezdek. Találkozok barátommal. Meg kell
érdeklődnöm ő egy hasonló helyzetbe, hogyan reagált volna. Szerintem Fabi nem
belém szerelmes. Hanem abba a lányba, akit elképzelt felszolgálóként. Lehet
akkortájt jöttünk össze? Egyáltalán mióta tart a kapcsolatunk? Éles nyilallást
érzek a fejemben, tekintetem előtt megjelenik a megszokott kísértésben tartó
barna szempár. Emlékkép viszont nem érkezik, csupán egy pillanat erejéig.
Egymás mellett ülve elmerülünk saját gondolatainkban, a piros lámpa
segítségével ki akarok pattani, ám Uni megállít. Mit kerestünk mi Unaial egy
autóban? Mindenesetre elég érdekes. Képzeletbeli listámra felírom ezt is a
többi kérdés mellé.
Gyors
törölközés után gardróbomhoz lépek, kivéve egy bordó pánt nélküli ruhát,
magamra öltöm. Hajam természetességét meghagyva az apró gubancokon ujjaimmal szántok
végig, majd táskámat magamhoz véve kilépek a folyosóra. Nincs már rajtunk kívül
senki a lakásban, Sara valószínűleg elvonulásom után bontotta sátrát. Barátom
kérdő tekintetébe nézve nemlegesen megrázom a fejem. Most jobban teszi, ha
csendben marad. Nincs kedvem a bugyuta féltékenységtől csöpögő kérdéseit
meghallgatni. Még csak rá se szólt a lányra. Nem is értem, hogy bízhatnám rá az
életemet. Ennyi ismét az evésről. Idejét nem tudom utoljára mikor ettem valami
normális kaját, ami nem a kórházi büféből van, de hátha Uni tud valami jó
vendéglőt.
Hál istennek
a kórház tőlünk mindössze öt kilóméterre található, így egy jó órás séta után
meg is érkezem. Megkeresve Casillas kórtermét, mosolyogva lépek be az ajtón, ám
ami ott fogad minden képzeletemet összetöri. Sara Iker ölében ülve csókolja azt
a férfit, akinek tekintete már egy ideje álmaimban is fogva tart. Bár lehet
csak az agyam szüleménye, hiszen öccse szemei is ugyanolyanok, de valamiért
gondolatomban Iker szerepel az álmaimban. Amilyen halkan csak tudok kiosonok,
nem akarom a turbékoló szerelmes párt semmiben sem megzavarni. Én csak örülök,
hogy újra egymásra találtak. Megérdemlik a boldogságot. Telefonomat kezembe
véve a megszokott számot tárcsázom, majd várva a kicsöngésre, hirtelen nevemen
szólít egy erőteljes férfihang.
-
Ali merre
jártál? -mosolyogva indul el felém a fiatalabb Casillas. Kérdését feltéve a
telefon hangos csörgéssel adja tudtára éppen őt terveztem felhívni.
-
Látni
akartalak titeket.
-
Én is pont
Ikerhez jöttem, utána felvettelek volna. -agyam rögtön megálljt parancsol,
elkapva a srác kezét nem engedem, hogy elkövesse azt a hibát, amit én nem
egészen két percre átéltem.
